Sziasztok! Én lennék az író, és egy rövid bemutatkozással kezdeném, ha már a prológusnál nem tettem meg.
14 éves vagyok, fiú, nyolcadikos, most felvételizek a Kisképzőbe (remélem felvesznek). Nagyon szeretek rajzolni, és gépen játszani. Hobbiból a photoshopban ügyködöm, a fejlécem saját, nem végleges. És a photoshoppal kapcsolatban, aki szeretné letölteni a photoshoppot, akkor kiteszem a linket, hogy honnan lehet letölteni. Röviden ennyi lenne. Más infót nem osztok meg, csak azt, amit fontosnak tartok, és kérdezitek. És még annyit, hogy ha szeretnétek, akkor felrakom pár munkámat.
JÓ OLVASÁST!!
Egy sötét szoba kellős közepén találtam magamat. Egy széken
ültem hátra kötözött karokkal, a szék lábához kötött lábbal, és a szám be volt
kötve. Felettem egy lámpa fénye pislákolt, és adott némi fényt, így láttam
valamit a szobából. Nem volt ott semmi,
csak én a szoba közepén egy széken.
A nyakamon éreztem
egy kis fájdalmat, gondolom a szúrás volt. Nem tudtam milyen nap van, és azt se
mennyi az idő. Megpróbáltam megnézni az órámat, így kicsit feszegettem a
kötelet, amivel össze volt kötve a kezem. Hátra fordultam, de a karomon nem
volt semmi. Ezek szerint valaki, vagy valakik elvették. Ebben a tudatban
görnyedtem vissza abba a kényelmetlen helyzete, amiben az előbb voltam. És csak
akkor kezdtem el gondolkozni, hogy ki rabolt el? Vagy kik?
Pár pillanat múlva
benyitott valaki az ajtón. Lassan közeledett felém, majd mikor pontosan velem
szembe került, megállt. Szemügyre vett, majd megszólalt:
- - Végre meg vagy! – mondta kissé örömittas és vidám hangon.
De miért volt olyan ismerős ez a férfi?
Ez után a kijelentés után drámai csönd következett. Én ültem
megkötözve, ő meg állt előttem. Én is végigmértem, mint ő az imént. Fehér póló
volt rajta egy fekete öltönnyel, meg egy farmerral. Átlagos öltözete, a jól
belőtt haja, meg a napszemüvege olyan kinézetet parancsolt neki, ami laza volt,
de tiszteletet parancsoló is egyben. Majd az arcát kezdtem el vizsgálni. Bőrhibái
alig ha voltak, néhány seb volt, meg egy-két anyajegy, de semmi más. Az arca
makulátlan volt. De nem is ez érdekelt igazán, hanem az, hogy milyen a szeme. A
szeme mindent elárult volna, de napszemüveg volt rajta. Majd ismét megszólalt:
-
Biztosan kíváncsi vagy, hogy miért vagy itt. –
mondta. Ezt eltalálta. Erre én helyeslően bólogattam.
-
Nos. – kezdte a mondandóját – Ennek igen
egyszerű a magyarázata. – Itt ismét tartott egy kis szünetet. – Egyszerűen csak annyi, hogy van nálad valami, ami nekünk kell.
– nyögte ki. Mi? Mi lenne nálam? És ahhoz, hogy ezt megtudják, miért kellett
elrabolni? És megkötözni? Ezt civilizált ember módjára is meg lehetett volna
oldani. Egy levélben, vagy akármiben. Nem, inkább raboljuk el. – hirtelen ezek a
dolgok futattak át az agyamon. Nem bírtam megérteni, hogy mi lehet nálam. De
gondolom rájött, hogy nem tudom miről beszél, mert tovább folytatta.
- - Csupán az
lenne a kérésünk, hogy adj át nekünk egy olyan dolgot, ami a birtokodban van.
Pontosabban egy fájlt, amiről valószínűleg nem tudsz. – ha nem tudok róla,
akkor miért pont én kellek hozzá?
- - Biztosan arra vagy kíváncsi, hogy miért hoztunk
ide. Ennek se túl bonyolult az oka. De ezt nem fogom az orrodra kötni. Így is
már eleget tudsz. Legyen annyi elég, hogy a családi körödből valaki tett
valamit. – mivan? ki tett mit? Szerintem
ez nem komplett. Mármint… Miről zagyvál itt nekem? Egy ember a családomból tett
valamit, ezért engem kellett nyakon szúrni, és megkötözni? Igazuk van, tök
logikus.
Az érdekes csevejünk után a férfi
sarkon fordult, és kisétált az ajtón, majd az ajtó becsukódott. Abban a
pillanatban éreztem valamit a levegőben. Nagyon büdös szaga volt. Majd egyre
nehezebben tudtam a szemhéjamat megtartani. És máris (megint) eszméletemet
vesztettem.
Mikor
felébredtem, egy fényes szobában ébredtem. A szoba lehetett volna ugyan az,
mint amiben előzőleg voltam, mert szinte ugyan úgy nézett ki, mint a másik,
csak ebbe besütött a nap.
Kissé hunyorogva, de ki tudtam nyitni a szemem. Mikor előre néztem, magam
előtt volt egy férfi. Ugyan az a férfi, akivel tegnap beszéltem. Hirtelen
hátrahőköltem, annyira megrémültem a jelenlététől. Majd visszanéztem rá, és
jobban megnéztem. Majd azt kellett észrevennem, hogy nem ugyan azzal a férfival
vagyok, mint tegnap, vagy jóisten tudja mikor találkoztam, hanem egy másikkal.
De nem is nevezhetném férfinek, hanem inkább egy srácnak. Olyan 17-18 éves
lehetett. Esetleg 19. Meg mertem azt a gondolatot kockáztatni, hogy et a srác
annak a fia, akivel tegnap „beszélgettem”. Szóval megragadtam az alkalmat, hogy
nem volt bekötve a szám, és megkérdeztem tőle, hogy ki ő:
-
Te ki vagy?
kérdeztem. Nem kaptam tőle választ, szóval köhintettem egyet, hátha ezt
meghallja. De erre sem szólalt meg. Megpróbálkoztam még egyszer, hogy megkérdezem
ki ő.
-
Hahó! Azt kérdeztem ki vagy! – mondtam szinte
már kiáltva. Erre már megmozdult. Rám nézett, majd végigmért kék szemeivel.
Majd megszólalt:
-
Liam - mondta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése